Türelmetlen voltam…

leveles elválasztó
Türelmetlen

Sokszor voltam türelmetlen. Már kiskoromban is az voltam. Türelmetlen voltam az iskolában és otthon is. Mindent azonnal akartam, rögtön. Ez a türelmetlenség később a munkahelyeimen idegességgé alakult. Feszült állapotba kerültem, ha a dolgok nem aszerint alakultak, ahogy vártam, vagy nem olyan tempóban alakultak, ahogy terveztem. Ha mások lassúak voltak, vagy nem úgy végezték el a feladatot ahogy kértem, akkor előbb csak türelmetlen, később feszült és ideges lettem. Veszekedtem a kollégákkal, az ügyfelekkel sőt, legtöbbet otthon a párkapcsolatommal szemben voltam ideges, mert a nap végén már alig bírtam visszafogni magam a sok indulattól, amit napközben eltároltam, visszafogtam magamban. Amikor hazaértem, akkor már elég volt a legapróbb ellentét és kifakadt a haragom és feszültségem…

Szedtem magnéziumot, kölönböző vitaminokat, hogy ne legyek feszült. Igyekeztem sprotolni és levezetni a feszültséget, de az ha csillapodott is nem tűnt el belőlem. Később különböző spirituális gyakorlatokat végeztem és azok is sokat segítettek, de a feszültség mindig újra és újra előjött, ha nagyobb nehézség, vagy megpróbáltatás jött. Végül a meditáció segített. Meditáció segítségével, a kivonás módszerrel el tudott tűnni belőlem az a mérhetetlen eltárolt türelmetlenség és feszültég… végre el tudom fogadni az embereket…ezáltal boldogabb vagyok és a környezetemben élők sem szenvednek már tőlem… Hálás vagyok a módszernek…

Jelentkezz előadás és próbameditációra – online vagy személyesen

Hasonló cikkek

Megosztás
Megosztás
Megosztás
Feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Próbameditáció

meditáció hungary logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.