Tapasztalatok

idézőjel
Szavakkal ki nem fejezhető az a hála, amit érzek az iránt a folyamat iránt, azok az emberek iránt, akik bármilyen szóval vagy cselekedettel arra tereltek, hogy elkezdjem ezt a meditációt. Mintha az egész életem effelé tendált volna, hogy ide eljuttassak és ezt megtapasztalhassam. Annak a lehetősége, hogy valaha megtapasztalhatom az igazi szeretetet, hogy képes lehetek az elfogadásra, a meghallgatásra, a béke és a csend szabadságára és nagyszerűségére a legnagyobb Kincs🙏🙏🙏🙏
Zsófi tapasztalat
Zsófi
Az igazi szeretet megtapasztalása
idézőjel
Második várandósságom 7. hónapjában találkoztam ezzel a módszerrel. Rögtön tudtam, hogy valami különlegeset találtam. Ahhoz sem kellett sok idő, hogy felismerjem: ez a módszer, valamint az itt tanultak bizonyosan sokat fognak segíteni a szülés során is. Az első szülésem nagyon nehéz volt, és bár fizikailag problémamentesen zajlott le, mind fizikálisan -még inkább - lelkileg nagyon megviselt. Szerettem a volna, ha másképpen alakul másodjára. Az első tapasztalat után nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom, de egy csodálatos szülés élményben volt részem. A fókuszt mindvégig az eseményen tudtam tartani, a fájdalmat kívülről tudtam megélni és teljes mértékben át tudtam adni magam a folyamatnak. Kisfiam 1,5 óra alatt született meg és a fáradtság ellenére életem egyik legkülönlegesebb, legszebb 1,5 órája volt. Soha nem éreztem magam olyan közel az Anyatermészethez, mint akkor. Ez az egész a módszer nélkül nem így történt volna. Örökké hálás leszek, hogy a módszer és a segítők lehetőséget és utat mutattak nekem, hogy megtapasztalhassam ezt a csodálatos élményt.
Gréti
Gréti
Hála egy különleges szülésért
idézőjel
A gondolataim már nem forognak a múltban elkövetett hibáim körül. Nem ragadok a bűntudatba. Képes vagyok higgadtan, mintegy kívülről ránézni, és reflektálni az érzéseimre. Jönnek a régi reflexek, de egyre könnyebben veszem észre, hogy ez nem én vagyok, hanem a megfelelési kényszer dolgozik bennem. Kaptam módszert, amivel tudom koptatni a beidegződéseket, amik megkeserítették az életemet, és emiatt egyre szabadabbnak, könnyedebbnek érzem magamat.
Márti tapasztalat
Márti
Sokkal nyugodtabb lettem.
idézőjel
Mióta meditálok, tisztább és nyugodtabb az elmém. Könnyebben értem meg a világ jeleit, az érzéseimet és a gondolataimat. A meditáció segít másokhoz kapcsolódni, meghallani a belső hangomat, és új fényt adni még a szürke hétköznapoknak is.
Csabi
Csabi
Más szemmel látni a világot
idézőjel
Másfél évvel ezelőtt kezdtem el tanulni, gyakorolni ezt a módszert. Már rövid idő után változásokat tapasztaltam magamon és ezt környezetem is észrevette. Mára sikerült elhagynom valósnak gondolt, a bizonytalan anyagi helyzeten és szerelmen rágódó énemet. Anna lányom (7 éves): “Anya! Olyan békés, boldog és türelmes vagy! Meditáltál?” Kiegyensúlyozott és boldog vagyok, és ezt kívánom mindenkinek.
Ági meditáció tapasztalat
Ági
Sikerült elhagynom a valótlan gondolatokat
idézőjel
Amikor elkezdtem gyakorolni ezt a meditációt, nem ismertem önmagam, nem tudtam mi lakozik bennem, mi az, ami miatt nehézségeim vannak. Sőt, azt sem akartam észre venni, hogy nehézségeim vannak. Aztán szépen lassan elkezdtem látni, hogy igazából csak a felszínen vagyok boldog és gondtalan, még magamnak sem akartam beismerni, hogy valójában legbelül szorongok, és kisebbségi érzésem irányít és mozgat engem. Nagyon fáradt voltam amiatt, hogy mindig mindenkinek meg akartam felelni, és mindenkinél jobb akartam lenni. Legjobb tanuló, legcsinosabb barátnő, legtehetségesebb, legérdekesebb, legbölcsebb… Folyamatosan összehasonlítottam magam másokkal, és nagyon nem voltam elégedett magammal. Nem tudtam elfogadni magamat, másokat, a világot. Meg akartam változtatni magamat, másokat, a világot. De nem ment. Aztán látni kezdtem, hogy a hiba bennem van, mégpedig abban, ahogyan a dolgokat látom. Nem a valódi világot láttam, hanem a bennem lévő kisebbségi érzés által torzított világot. Egy hamis világban éltem. A módszer segítségével lépésről lépésre eltűnt a kisebbségi érzésem, a hamis negatív elmém, az aggodalmaim, a kétségeim, és az elfogadó elme maradt. És mivel az elmém megváltozott a világom is megváltozott.
Linda meditáció tapasztalat
Linda
A kisebbségi érzés irányított
idézőjel
Engem mindig is foglalkoztattak azok a kérdések, hogy miből lett az univerzum, miért születtem meg, vagy mi történik a halálom után. Sokszor ezek a gondolatok az őrületbe kergettek, és belső késztetést éreztem arra, hogy választ találjak rájuk. Különböző vallásokhoz és tanítókhoz fordultam, de sosem éreztem magam igazán elégedettnek. Aztán rátaláltam erre a módszerre, és úgy éreztem, végre választ kaptam mindenre, amit addig kerestem. Ajánlom ezt a módszert mindenkinek, aki a teljes megvilágosodás útját keresi.
Lu Boen
Végre válaszok: az út, ami megvilágosított
idézőjel
Életem egy nehezebb szakaszában talált rám ez a meditáció. Elsődleges célom az elmém megnyugtatása volt, de azóta rájöttem, hogy sokkal többről van szó. Amióta elkezdtem a kivonás meditációt, sokkal jobban érzem magam mind fizikailag, mind mentálisan. Szinte mindig vidám vagyok, sokkal több az energiám és az alvásigényem is csökkent. Most már sokkal jobban látom önmagam és könnyebben elfogadom mások véleményét. A módszernek hála egészségem is sokat javult, koleszterinszintem helyreállt. Munkahelyemen is pozitív változások történtek a rendszeres meditációnak köszönhetően. Örülök, hogy rátaláltam erre a módszerre, és elindulhattam ezen az úton.
Laci meditáció tapasztalat
Laci
Lecsökkent a millió gondolat
idézőjel
Köszönöm, hogy itt lehetek. Amióta meditálok, sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem. Fókuszálva tudom megélni életemet, és sokkal gyorsabban történnek meg velem az események. Könnyebb minden. Szuper ez a meditációs forma. Köszönöm. ❤️
Kriszti
Könnyebb lett minden
idézőjel
Azért kezdtem el a meditációt, mert szorongó és stresszes voltam. Nagy szerencsémre rátaláltam erre a meditációra, ami nagyon rövid idő alatt változást hozott. Miközben a folyamatban voltam, már éreztem, hogy sokkal könnyedebb vagyok, nyugodtabb, magabiztosabb és a szorongás is eltűnt. Így igazán nagyon boldog életet tudok élni mindenféle aggodalom nélkül. Nagyon-nagyon hálás vagyok ennek a módszernek.
Gábor tapasztalat
Gábor
Eltűnt a szorongás és a stressz
idézőjel
Amikor elkezdtem ezt a meditációt, akkor még nem gondoltam, hogy teljesen meg fog változtatni. De ez történt. A meditáció folyamán folyamatosan jöttem rá, hogy az életem zátonyra futott. Kisebbségi érzés, bizonytalanság…Láttam, hogyan ismétlődnek mindig ugyanazok a hibák és csak sodródtam az árral. Próbálkoztam sokféle iránnyal, azonban a negatív dolgok nem tűntek el. Ez a meditáció azonban elhozta a változást: belépett a tudatosság. Határozott lettem, pozitív és eltűntek a cikázó gondolatok. Nagyon hálás vagyok ennek a módszernek. Jól érzem magam és 100%-ban tudok figyelni arra, amit csinálok. Most már tudom, hogy az elmém volt az, ami miatt nem is ezen a világon éltem. Köszönöm.
Józsi tapasztalat
Józsi
Tudatos lettem
idézőjel
A változás reménye miatt kezdtem el a meditációt. Abban az időszakomban mikor a létezésemnek semmi értelmét, célját nem láttam. Mély depresszió volt rám jellemző, kiábrándultság az életből, csalódottság, elidegenedés az emberektől, bizalmatlanság. Ideig óráig persze sikerült ezt palástolni, de alapvetően ez volt bennem. A depresszióm lassan, de biztosan elkezdett csökkenni, amiért nagyon hálás vagyok és felelősségteljesebb is lettem. A legnagyobb különbség a meditálás előtti és a jelenlegi énem között, az a hozzáállásom. Az emberekhez és élethelyzetekhez egyaránt. Elkezdtek a dolgok szépen lassan a helyükre kerülni, kívül is és belül is. Mikor ez tudatosult bennem, azon nagyon meglepődtem. Nagyon hálás vagyok, hogy végezhetem ezt a tanulást és biztonságérzetet ad, hogy tudom, hogy jó úton járok.
Zsófi tapasztalat
Zsófi
A depresszió szinte teljesen eltűnt
idézőjel
„Anya már nem kiabál velem”.
Viki tapasztalat
Viki
Viki lánya, Bogi
meditáció hungary logó
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.