meditáció hungary logó

Frusztrált voltam…

leveles elválasztó

Én nagyon rosszul éltem meg az életemet.

30 évesen jutottam el arra a pontra, hogy teljesen mindegyek a körülményeim; hogy mivel foglalkozom, melyik országban élek, de nem lehetek továbbra is ilyen negatív. Ekkor kezdtem el a meditációt hatalmas szerencsémre.

Eléggé félelmetesek voltak a napjaim, már kiskoromtól kezdve, de aztán ahogy nőttem fel csak fokozódott. Féltem a különböző helyzetektől és többé kevésbé tartottam mindenkitől, de nagyobb csoportban együttműködni vagy szerepelni az maga volt a rettenet.

Nagyon fárasztóak is voltak a mindennapjaim, mert sosem tudtam csak nyugodtan a pillanatban lenni. Vagy azon aggódtam, hogyan fog majd sikerülni a következő dolog, vagy a már megtörtént eseményeken agyaltam, és többnyire elégedetlenséget, szégyent éreztem.

Nagyon sokat szorongtam. Nem kedveltem magam, nagyon erős kisebbségi komplexusom volt , emiatt folyamatosan bíráltam másokat. Összehasonlítottam mindenkit magammal, nagyon rosszul hangzik, de örültem, ha valakit magamnál rosszabbnak gondoltam, és zavart, ha jobbnak. 

Annyira vágytam az elismerésre, és annyira féltem a kritikától, hogy soha nem tudtam őszintén, könnyeden viselkedni és közel sem kerülni másokhoz. Mint egy sündisznó, aki persze aranyos is, de folyton fél és szúr körbe körbe; mindenhol csak saját magamon aggódva léteztem, és durván bíráltam a családomat, iskoláimat, munkahelyeimet, az országomat….Az egész világot. Lázadtam az egész világ ellen. Nem tetszett, hogy nem úgy működnek a dolgok, ahogy az nekem kényelmes lenne.  

Annyira csak a saját sebeimet nyalogatva éltem, hogy nem érdekeltek nagyon mások, nem nagyon áldoztam másra a saját időmből, csak úgy, önzetlenül. És nem is nagyon tudtam meghallani amit a világ mond nekem. Például ha kritikát kaptam, inkább csak ellenkeztem, vagy nagyon-nagyon rosszul esett.

Nagyon szerettem volna jól lenni. És az, hogy nem sikerült, még több frusztrációt okozott. Sem elfogadni nem tudtam, amilyen vagyok, se megváltozni. Pedig mennyi féle képpen próbáltam orvosolni kisebbségi érzésemet… Mennyi kompenzálás! Törekvés az egyediségre, különlegességre. Vagy jó, rendes embernek gondolni, de legfőképp mutatni magam. A tanárok, a szakma elismerésének megszerzése. Alkohol, utazás, kalandok. Ezektől sem lettem jól. 

A jó hír, hogy már egyáltalán nem így élek.

Amióta elkezdtem a meditációt, a megértés, az elfogadás és a tényleges feladás párhuzamosan történik. Megértettem, hogy miért vagyok ilyen, hogy mi az amit örököltem és mi az amit már én építettem föl, mint az én nehéz kis világom, és hogyan sokszorozódtak a zavaró érzések az évek folyamán. Ahogy csökkent a büszkeségem, elkezdtem elfogadni, hogy milyen vagyok és a meditációt gyakorolva pedig elkezdtem lassanként elengedni ezt az énközpontú világot. Hát csak természetes, hogy jobban lettem.   

Nyugodtabb és boldogabb vagyok. Hálásabb. Régebben azt se tudtam mi az a hála…. Mások bírálata és a másoktól való félés helyett már hálás tudok lenni az embereknek. Például nagyon hálás vagyok minden közegnek, amiben most mozgok; ahova sportolni járok, a munkahelyeimnek, a meditációs központnak. Egyre kevesebbet hasonlítgatom magam össze másokkal és őszintén tudok másokat megdícsérni. Ha jobbak nálam, már nem haragszom, hanem tudok neki örülni. Mások is pozitívabban viszonyulnak hozzám.

Ha kritikát kapok, többnyire sértődés nélkül fogadom, levonva a következtetést, örülök hogy formál, de nem csinálok nagy ügyet belőle,és agyalok rajta napokat. Úgy általában nem kerítek olyan nagy feneket a dolgoknak. Sokkal kiegyensúlyozottabb lettem. 

Megváltozott a kapcsolatom az emberekkel. Például a családomat hibáztattam a legtöbbet. Azt gondoltam, mindenért a szüleim a hunyók, azt egyáltalán nem láttam, hogy igazából én hogyan is viselkedtem velük. Eltűntek a sérelmeim és egyre jobban szeretek találkozni velük. Ez nem csak a családomra igaz. Általában eltűntek a fájó vádaskodások és haragok mások irányába, és eltűnt saját magam ostorozása is a múltbéli hibákért.

Hasonló cikkek

Türelmetlen

Türelmetlen voltam…

Sokszor voltam türelmetlen. Már kiskoromban is az voltam. Türelmetlen voltam az iskolában és otthon is. Mindent azonnal akartam, rögtön. Ez a türelmetlenség később a munkahelyeimen

Tovább olvasom »

Iratkozz fel!

Próbameditáció