Mátrix és meditáció
Az 1999-es „Mátrix” című filmben a főszereplő, Neo választási lehetőséget kapott: vagy beveszi a vörös pirulát, és így meglátja az igazságot, vagy beveszi a kék pirulát, és a Mátrixban marad. Természetesen a vörös pirulát választotta, és ő lett a „kiválasztott”.

Ez a jelenet a Mátrixban az önmagunkhoz való hűség szimbóluma. Csak az önmagunkhoz való hűség által láthatjuk meg, hogy elménk hogyan béklyóz meg minket félelmekkel, kisebbrendűséggel, szorongásokkal, aggodalmakkal és terhekkel. Ennek meglátása a Mátrix tudatosításával hasonlítható. Minden, amit megtapasztalunk, az elménk terméke, annak a börtönnek a megnyilvánulása, amelyben emberként élünk. Gondolatainkba, érzéseinkbe és korlátainkba vetett hitünk miatt vagyunk bezárva.
Nem a valóságban élünk
Ha mélyebben belegondolunk, nyilvánvalóvá válik, hogy az általunk tapasztalt világ az elménk terméke, és kevés köze van a valósághoz. Úgy működünk, mint egy kamera az öt érzékszervünkkel. A világot a szemünkön, az orrunkon, a szánkon, a fülünkön és a testünkön keresztül rögzítjük. Ez a folyamat létrehozza a valóság „képét”, amelyben mindannyian benne lakozunk. Mindannyiunknak megvan a saját mentális világunk, a saját „Mátrixunk”.

Ezt a tudomány is alátámasztja, miszerint bebizonyosodott, hogy a valóságnak csupán 0,00035 százalékát érzékeljük, a többi az elménk konstrukciója.
Vannak pillanatok, amikor a Mátrixban élni édes érzés – a szerelem, a siker, vagy talán egy jó steak élvezete. A legtöbbször azonban stresszben, aggodalomban és szorongásban élünk. Még amikor jó időket élünk át, akkor is megtapasztalhatjuk a félelmet, hogy elveszítjük ezt a boldogságot. Mindenesetre mindez mulandó. Az egész olyan, mint egy álom, olyan, mint a füst vagy a felhők, amelyek jönnek és mennek – néha boldogok, néha szomorúak, de a mélyén gyakran nagyon fájdalmasak.
A meditáció a Mátrixból való kitörés
A meditáció utat mutat nekünk a Mátrixból a túlvilágra, azaz az igazi világba. Az igaz világba való belépéshez vezető út magában foglalja a Mátrix darabról darabra történő lebontását, és pontosan ezt tesszük ebben a meditációban. Megvizsgáljuk, mit tartunk az elménkben, és fokozatosan elengedjük.

Ahogy ezt tesszük, a Mátrixunk elkezd összeomlani. A valódi fény kezd átragyogni elménken, és elkezdjük érezni a valóság szabadságát. A valóságba való kilépés és a valódi élet megélése az, amit ez a meditáció megtanít nekünk. Ez egy hálás és gyönyörű folyamat, bár időnként nehéz, mivel fel kell adnunk a kötődéseinket.
A jó hír az, hogy valójában van választásunk: bevesszük a kék pirulát, és maradunk a saját magunk által létrehozott elme világában, vagy bevesszük a piros pirulát a meditáció gyakorlásával, megtörjük a Mátrixot, megtaláljuk a szabadságot, és boldogan élünk. Te mit választasz?
Nyugodt elme. Belső béke. Meditáció tanfolyamok.
Az Európa Meditációnál minden hónap utolsó vasárnapján ingyenes online vezetett foglalkozásokat kínálunk. A következő foglalkozást mindig a Meditáció Hungary facebook oldalunkon hirdetjük.
Ha inkább egy privát konzultációt szeretnél tapasztalt vezetőink egyikével, ide (Előadás és próbameditáció) kattintva megteheted.
Várunk szeretettel! meditacio.org
Kérlek nézd meg a bejegyzéshez kapcsolódó videót:
Írta: Az Európa Meditáció csapata
Forrás: https://www.europemeditation.org/post/unveiling-the-matrix