meditáció hungary logó

Mikor lesz Béke a világban?

leveles elválasztó
béke

Írta: Mago Kim

Mindig voltak háborúk az emberi történelemben

Abban az időben, amikor megszülettem és felnőttem, csak ideológiai ellentétek voltak, de nem volt háború. Ugyanakkor a történelmet tanulva, illetve más országok polgárháborúit és konfliktusait látva rájöttem, hogy a világot folyamatosan fenyegeti a háború veszélye, ezért mindig egy békésebb világról álmodoztam. Mindig is úgy gondoltam, hogy a háború kirobbantóinak utálása és a háborúellenes tiltakozások még nem teszik békés hellyé a világot.

Az alapvető okok megfoghatatlannak tűntek számomra. Egyszer azonban a meditációs tanárom ezt mondta:

?Minden eggyé válik majd, amikor az emberek elméje az igazi elmévé válik. A világ egységes lesz. A vallások, filozófiai irányzatok, ideológiák és tudományterületek is egységesek leszek. Az országok is egyesülni fognak. Többet nem lesznek konfliktusok vagy háborúk, hanem csak béke lesz.?

A tanárom szavai sokat jelentettek nekem, ezért keményen meditáltam, hogy megértsem és beteljesítsem azokat. A meditáció megtanította nekem, hogy az emberi elme maga egy önközpontú elme, ezért állandó háborúskodásban él. Még azok elméjét sem értjük, akiket szeretünk. Ez az elménk korlátozott felfogása miatt van így. Háború van még egy látszólag békés országban is, illetve háború dúl a munkahelyeken, a családtagok között és elménkben, ahol a jó és a rossz folyton küzdenek. Az emberi elme és a háború annyira összetartoznak, hogy nem választhatók szét egymástól.

Ameddig az emberek nem szabadulnak meg az önző elméjüktől, mindig lesznek háborúk. Ameddig van az ?én?, addig van a ?te?, és ameddig van olyan, hogy az ?én országom?, addig mindig lesz a ?te országod?. Így hát mindig is háborúban fogunk élni, ameddig azt hisszük, hogy ?nekem van igazam, és neked nincs?. Amennyiben viszont ?én? feladom ?magam?, a bennem lévő háború el fog tűnni, és már nem lesznek konfliktusok az életemben. Mivel az énközpontú elme konfliktusokat okoz, bármit látok és tapasztalok ezen keresztül, az szükségszerűen szenvedéssel teli lesz.

Amikor úgy meditáltam, hogy az egocentrikus elmém kimenjen belőlem, az állandó harcok az elmémben végül eltűntek. Éreztem, hogy a bennem lévő ellenségek eltűnnek, és a gyűlölet is eltűnik. Így felismertem, hogy a világ csak úgy tud megváltozni, ha béke árad belőlem. Minden, ami a világon történik, az egyes itt élő emberek cselekedeteiből következik. Ezért minden problémát egyéni szinten kell megoldani. Azért nincs béke a világon, mert nincs béke az emberek elméjében a világon. A világunkban csak egymás iránti gyűlölet van. Vannak emberek ezen a bolygón, akik még most is a gyűlölet magjait ültetik el azzal, hogy háborúznak. A magok ki fognak nőni, és újabb háborúhoz vezetnek később.

Mások hibáztatása helyett vissza kellene néznünk az elménket, és megszabadulnunk a gyűlölettől és konfliktustól, amely ott bujkál.  Úgy hiszem, a világ akkor fog megváltozni, amikor egy megvilágosodott emberből kettő lesz, majd a kettőből négy és így tovább. Ahhoz, hogy békére leljünk a világon, mindannyiunknak fel kell ébrednie. Addig kell kitartóan elhagynod a rengeteg önzést és az egodat az elmédben, ameddig egy leszel a többiekkel.

Ezért próbálok tenni is. Az a célom, hogy írással, emberekkel történő találkozással, illetve a meditáció tanításával megosszam másokkal a békét, amelyre szert tettem. Hiszem, hogy még a kis lépések is végül világbékéhez vezetnek majd. És hiszem, hogy végül béke lesz a világon. Együtt kell ezt megtennünk.

Hasonló cikkek

kisebbrendűség

Elég jó vagyok?

Rendben van-e… Rendben van-e, hogy mindig úgy érzem, mintha valahol lennem kéne, és valamit tennem kéne? Ezáltal arra ösztökélem magam, hogy jobban, gyorsabban, tökéletesebben és

Tovább olvasom »

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Próbameditáció